Vizkeleti Erzsébet
Vizkeleti Erzsébet hivatalos írói weboldala.
Évszakok

A hóember mosolya

Vizkeleti Erzsébet • 2026-10.31.

Hóemberünk vidám legény, szén a szeme s fazék a fején, répa orra pirosra fagyott, amire már egy éve vágyott. Magában hordozza tél örömét. Aztán egy reggel más a fény, úgy véli, nagyon rövid a lét. A kerítésen néma csönd ül, s szívébe szomorúság vegyül, tudja, le kell küzdeni félelmét. A Nap ma nemcsak világít, répa orra lejjebb csúszik, a meleg megsimítja vállát, s tócsa veszi körül kalapját. Fehér teste lassan szétfolyik, Estére már csak egy kupac, fazék, szénszem s egy répa, fehér emlék marad a helyén, pihen a fölengedő föld ölén. És körülveszi széles mosolya. Másnap egy kisfiú arra jár, kert közepén megáll a foltnál. Köszön a hóembernek halkan, tudja, hogy itt volt még tegnap. Majd mosolyogva továbbáll. A Nap melegít, a fagy is enged, s a kertben új fűszál ébred, de a hóember itt hagyta nyomát, még hallani a csibész kacaját. Nevetni tanult tőle egy kisgyerek.

— A hóember mosolya, 2026-10.31.

Neked hogy tetszett?

Oszd meg másokkal!