A tüske emlékezik

Nem a rózsa beszél, hanem az, mi mögötte él, a szúrás fájdalma, szélben a múlt illata. Ülök némán. Előttem papír, rajta csend növekszik. Kezemben a rózsa, tollra tekeredik. Szirmai rég lehullottak, levelei elszáradtak. Fájdalom tör rám. Nem a rózsa vöröslik, sebem helyén szó születik maradt a tüske, mi emlékezik s előttem a papír vérzik. Asztalomnál maradok. Fájdalom ad szavaknak életet, nem nyomom el, lapra égetem. Ha kimondom, mi fáj, az átformál, papírra szórom, s a fájdalom elszáll. Feltárul a nagy titok. Rózsa szirmai lángra kapnak, szavak pernyévé válnak, belőlük születnek új vágyak, megnyílnak előttem új hidak, s átvezetnek oda, ahol béke vár, és újra érzem a rózsa illatát.