Élet

Akkor szorítom őt a legjobban, amikor kisiklik kezem közül. Akkor imádkozom érte kérőn, amikor szívem mélyre merül. Ha nem fájna semmi, nem tudnám, hogy dobog még bennem az élet. Ha nem barangolnék bánat útján, nem ismerném a boldog szépséget. A könnyek hullnak, mint esőcseppek, de a föld alatt magvak szunnyadnak. A sebzett mellkas minden sóhaja édes reményt hoz új tavaszoknak. Nem engedem ki ujjaim közül, ha szaggatja, tépi is lelkemet. A fájdalom bőszen azt suttogja, még lángol a tűz, reményt éltet. A hajnal mindig vissza- visszatér, még ha túl hosszú is volt az éjjel. A fény nem szól, csak beoson, átölel halkan, tiszta reménnyel. Így tartom markomban az életet, még ha remegve reszket is bennem. A létezés édes fájó gyönyör, minden cseppjét át kell éreznem.